.


Hangtálterápia

Bánhalmi Erzsébet


Tibeti hangtálak - A gyógyulás és a meditáció ősi módszertana

A vallások többsége úgy tartja, hogy a világ születése hanggal és szóval kezdődött.

A mitológia szerint - Zeusz azért nemzette a kilenc Múzsát, hogy megénekeljék a világ teremtését, és énekükkel őrizzék a világ harmóniáját, és benne a lélek harmóniáját.

A varázslók, sámánok gyógyító rítusait mindig valamilyen ritmus, dobolás, énekhang, kántálás kísérte.

A tibeti hangterápia több ezer évre nyúlik vissza. A hangok rezonanciáját ősidők óta használják a test - lélek - szellem harmonizálására.

Hogyan segítenek a tibeti éneklő tálak a gyógyító folyamatban?

Gazdag vibrációja segíti az életenergia szabad áramlását és a boldogságérzet, nyugalom szétáradását.

Hatására gondolataink, érzelmeink lecsendesednek és meditatív állapotban eljutunk belső forrásunkhoz.

Célirányos hangjuk erősíti a belső tisztánlátásunkat.

Csodálatos hatásukról már a több tízezer éves Védákban is említést tettek.

Ősi tanítás, hogy minden emberi testnek alapvető rezgése van, és ha rá tudunk hangolódni erre a frekvenciára, az önmagunkkal való kapcsolatunk egészségesebbé és gazdagabbá válik.

Testünk kb. 70-80%-a víz. Masaru Emoto kísérleteiben tudományosan bebizonyította, hogy a víz befogadja és elraktározza a különböző információkat. A hangrezgések a bőrön keresztül jutnak testünkbe, ahol szerkezetéből adódóan koncentrációs köröket alkotva végig áramlik egész testünkön. A lágy rezgések, az érzékeny, kifinomult hangok és vibrációk a víz elem közvetítésével könnyen behatolnak mélyen a testbe és átjárják egész lényünket.

Sokféle hangot hoznak létre, aminek segítségével helyreállítják a test, a lélek és a szellem harmóniájának normál rezgési frekvenciáit.

A titka abban rejlik, hogy olyan betegségek, zavarok, kezelésére és enyhítésére is alkalmas, melyek szavakkal, vagy verbális terápiákkal nem, vagy csak alig megközelíthetőek. Minden testi és lelki feszültséget, blokkot fellazítanak és felébresztik sejtjeink emlékező képességét.

Ez a hatás akkor is érvényesül, ha nem érintkezünk közvetlenül a hangtálakkal.

A tibeti zengő tálak által létrehozott hangok hatása egyfajta energia-gyógyszer, amely elősegíti a stressz-rendellenességek, a fájdalom, a depresszió és a diszfunkció legtöbb formájának gyógyulását.

A gyógyulási folyamatokat az agyhullámaink átvitelével indítjuk el, hogy szinkronizáljuk a tálak tökéletes rezonanciájával. Az egyedi hangzás tökéletes állapotot teremt a mély meditációhoz, a kreatív gondolkodáshoz és az intuitív üzenetekhez.

A tiszta tónusú, gazdag vibrációjú hangok, szinusz hullámok formájában korrigálják a frekvenciákat a kiegyensúlyozatlan csakrákban és azok visszatérnek a normális működéshez

A tibeti hangtálak használata a gyógyításhoz azon az elgondoláson alapul, hogy minden betegséget az energia áramlás elakadása okoz a szervezetben. Ha az energiaáramlás akadályozott, a szóban forgó szerv, sejt, vagy szövet, nem megfelelő gyakorisággal rezeg, ezért egyensúlyhiány lép fel. Ennek eredménye valamilyen gyengeség, vagy betegség.

A tibeti zengő tálak által létrehozott hangfrekvenciák visszaállítják és optimalizálják az energia áramlását azokban a testrészekben, ahol erre szükség van.

A test egészséges állapotban van, amikor minden sejt és minden szerv az egész lényével összhangban rezonál.

"Ha elfogadjuk, hogy a hang a rezgés, és tudjuk, hogy a rezgés megérinti fizikai lényünk minden részét, akkor megértjük, hogy a hangot nemcsak a fülünk, hanem a testünk minden sejtjén keresztül halljuk. Az egyik ok, hogy fizikai szinten gyógyulunk meg azért van, mert nagyon mélyen érint és átalakít érzelmi és lelki síkon. A hang a fiziológiai működés minden szintjén orvosolhatja az egyenlőtlenségeket és pozitív szerepet játszhat az orvosi rendellenességek kezelésében. "
Dr. Mitchell Gaynor, az Orvosi Onkológia és Integratív Orvostudományi Kar igazgatója, a Cornell Cancer Prevention Center New Yorkba

Dr. Mitchell Gaynor hangot használt, köztük tibeti éneklő tálakat sok éven át, a rákos betegekkel való munkához. A kaliforniai Deepak Chopra központjának orvosigazgatója, Dr. David Simon megállapította, hogy a tibeti zengő tálak hangja és a kántálás kémiailag "endogén opiátokká" metabolizálódnak, amelyek a testet belső fájdalomcsillapítóként és gyógyító szerekként hatják át.

A Tibeti hangtál 7 féle fémet tartalmaz

A zengő tálat kézzel készítik, így minden tál formája és hangja más.

Minden fémhez egy bolygó és annak minősége tartozik.

  • Hold-ezüst
  • Merkúr-réz
  • Vénusz-higany
  • Nap-arany
  • Mars-vas
  • Jupiter-ón
  • Szaturnusz-ólom.

(Ez nem teljesen egyezik a tradicionálisan ránk maradt tanításokkal.)

Az ötvözet tartalmaz még egy régi hangtál darabját, mint a régi tudás szimbolikus transzformátorát.

A zengő tálak használata, történhet a testre, vagy a test mellé helyezve. Lehetőség van egyéni, duál, illetve csoportos hangtál-terápiára. Alkalmazható féldrágakövek és a tér tisztítására is.

Kedvező hatásai

  • stressz okozta feszült állapotok oldása
  • javítja a koncentrációt és a tanulási nehézséget
  • csökkenti a mozgásszervi zavarokat
  • légzés javul
  • női problémáknál kismedencei fájdalmak, menstruációs görcsök esetében
  • immunrendszer felerősödik, öngyógyító folyamatok beindulnak
  • energiablokkokat oldja
  • fejfájás, alvászavar megszűnik
  • harmonizálja a két agyféltekét
  • helyreállítja a sejtek molekuláris szerkezetét
  • keringési zavart és a magas vérnyomást normalizálja

Nem ajánlott

  • szív panaszok esetén
  • pészmékert használóknál
  • epilepsziás betegnél
  • láz vagy gyulladáskor
  • kismama az első 12 hétben - utána harmonizálja a baba mama kapcsolatát
©Kocsis Andrea asztrológus 2016 Budapest
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el